Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A balesetben a sofőr megsérült.

Az M85-ös számú autóúton, Nagycenk irányából Kapuvár felé közlekedett egy jármű vezetője. Haladása során feltehetően elaludt, majd az M85-ös számú autóút 60+410. kilométerszelvényénél, egy jobbra ívelő kanyarban, azt kiegyenesítve, a menetirányát tekintve a baloldali murvára hajtott, és a kocsi döccenésétől megébredt. A járművet vezető férfi megpróbált ellenkormányzással visszatérni a pályára, de elveszítette uralmát a járműve irányítása felett, és a szalagkorlátnak ütközött. A balesetben a sofőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a hosszabb ideig tartó vezetés fáradságot és a reakcióidő lassulását okozhatja, ezért ha ennek jeleit érzik, álljanak meg és tartsanak pihenőt. Az „elalvásos” közlekedési balesetek megelőzése érdekében a gépkocsivezetők használhatják az úgynevezett elalvásgátló jelzőkészüléket, amely a fej előre biccenésekor kiadott hangjelzéssel figyelmezteti a sofőrt, és ezzel megakadályozza, hogy a gépkocsit vezető személy alvás közeli állapotba kerülhessen.

„…hogy mindenki hazaérjen!”