Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Elképesztő! Tolató, forgalommal szemben hajtó autók a sztrádán

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egészen elképesztő felvételeket osztott meg az M1-es és az M3-as autópályáról a Magyar Közút.

A Közút közleménye azt írja, augusztus 22-én, vasárnap az M1-es és az M3-as autópályán is történtek balesetek, amelyek miatt több kilométeres torlódások alakultak ki. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kamerája viszont rögzítette, ahogyan egyszerre több tucatnyian gondolják jó ötletnek mindkét helyszínen, hogy a nem kívánatos torlódást elkerülve inkább megfordulnak vagy visszatolatnak, számtalan további balesetveszélyes helyzetet teremtve ezzel.

A videót nézve szerkesztőségünkben is elámultunk az elképesztő képsorokon: 

 

Az előttünk álló utolsó nyári hétvégén is várhatóan nagy lesz a hazai és a nemzetközi forgalom a gyorsforgalmi utakon, így sajnos könnyen előfordulhat, hogy torlódással is járó balesetek lassítják majd a közlekedőket. A Magyar Közút azonban kiemelten felhívja a figyelmet és arra kér mindenkit, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kövessék a videón látottakat, hiszen azzal nemcsak szabályt sértenek, hanem balesetveszélyes helyzeteket teremtenek és megnehezítik a baleseti mentésben résztvevők munkáját is. Ez alól csak azok az esetek jelenthetnek kivételt, ha rendőri irányítás áll fenn vagy kifejezetten irányváltásra figyelmeztető jelzés van kitéve.