Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Mindenki dolgozik? – Egyre kevesebb az álláskereső

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyre kevesebb a regisztrált álláskereső az országban, a tavaly júniusi mélypont óta már, több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint. 

A munkaerőpiac élénk dinamikáját jelzi, hogy augusztusban csaknem 100 ezer üres álláshely állt rendelkezésre, a hónap végére ebből kevesebb mint 60 ezer maradt betöltetlen. A csoportos létszámleépítésekben érintett munkavállalók száma a tavaly júniusi szint töredékére, mindössze 6 százalékára csökkent.

A közlemény idézte Bodó Sándort, aki elmondta, eredményesen indították újra a gazdaságot, már többen dolgoznak Magyarországon, mint a járvány előtt. A munkavállalók száma a rendszerváltás óta nem tapasztalt szintre, 4,7 millió közelébe emelkedett. 

A hazai elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottaké pedig 4 millió 450 ezer fölé, harminc éve nem dolgoztak ilyen sokan Magyarországon a versenyszférában. 

A 4 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában.