Először csak véletlenül nézett pornót a képviselő, aztán rákapott!
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Neil Parish, a brit Konzervatív Párt képviselője lemondott mandátumáról, miután másodszor is azon kapták kollégái, hogy pornót néz az ülésteremben – bár kitart amellett, hogy az egyik véletlen volt.
A brit parlament alsóházában való pornónézéssel vádolt konzervatív politikus, miután lemondását követelték az eset miatt, szombaton bejelentette lemondását. Neil Parishtől korábban már elvették a párt szavazatbiztosítói posztját, akkor azt mondta, véletlenül nyitotta meg a weboldalt és közölte, csak akkor mond le, ha az ügyben induló vizsgálatban bűnösnek találják.
NEKED AJÁNLJUK
Délután 5-kor megdőlt az abszolút részvételi rekord
Az abszolút választási részvételi rekord 73,5 százalék volt 2002-ben. 2026-ban 74,23 százalékos a részvételi arány 17 óráig, ez 5?587?935 leadott szavazatot jelent. Az előző, 15...






