Ennyibe fájhat, ha valaki mikulásruhában ül a volán mögé Angliában

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Akár 5 ezer fontra (több mint 2 millió forintra) is megbüntethetik azokat Angliában, akik mikulásruhában vezetnek. 

A szabály kimondja, hogy tilos minden olyan ünnepi szettben a volánhoz ülni, ami akadályozhatja a sofőrt vagy elvonhatja a többi autós figyelmét, írta meg a Mirror cikke alapján a Drive Me Baby. Karácsony közeledtével megnőtt a kereslet az ünnepi hangulatot idéző jelmezek iránt, és bár arra vonatkozóan nincs előírás, hogy ezekben nem lehet vezetni, nem jelenti azt, hogy szabad is. 

A KRESZ ugyanis meghatározza az autóvezetéshez szükséges személyi feltételeket, és ennek részeként előírja a biztonságos vezetésre alkalmas állapotot. Ez pedig nemcsak azt foglalja magában, hogy ittasan nem ülünk a kormányhoz, hanem azt is, hogy öltözékünk, szellemi és fizikai állapotunk megfelelő ahhoz, hogy a közlekedésben biztonságosan részt vehessünk.

Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lesz a sorsa annak a Mikulásnak, aki egy fárasztó nap végén legurít pár sört kedvenc pubjában, és ezután ül autóba. Nem számíthat sok jóra, de lehet, hogy az őt megállító rendőr is ajándék nélkül marad. 

Mert ki tudja, mikor találkozik az igazival?