Kezdőlap KÉK HÍREK

Ez a pókerparti most nagy bukó volt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Illegális pókerpartit füleltek le a rendőrök Győrben, ahol esténként többszázezer forint cserélt gazdát. A rendőrök nyomozást indítottak és több hónapon át gyűjtötték az információkat a magánpartik szervezőinek azonosítása érdekében. 

Az elfogás napján kilencen ülték körbe az asztalt, az akció kezdetekor éppen az első leosztásig jutottak. A minimális beugró harmincezer forint volt, de egy-egy éjszaka akár több százezer forintnyi összeg is gazdát cserélt. A rendőrök az egyik szervezőnél közel egymillió forintot találtak, de a játékosok zsebe is nagyobb mennyiségű készpénz rejtett.

A nyomozók a kártyateremben elfogott feltételezett elkövetők közül három férfit tiltott szerencsejáték szervezés, míg két társukat bűnsegédként való részvételük miatt gyanúsítottként hallgattak ki.