Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyájában megtartották az idei év első ezredsorakozóját július ötödikén, hétfőn. A „késlekedés” okát természetesen a koronavírus elleni védekezés céljából bevezettet óvintézkedések jelentették, melyektől remélhetőleg lassan búcsút vehetünk.

A rendezvényen Könczöl Ferenc ezredes, parancsnok a szokásoknak megfelelően értékelte az elmúlt hetek teljesített feladatait, szólt a következő időszak várható kihívásairól, és megfogalmazta az elvárásait is.

Az eseményen főtiszti előléptetésekre, valamint elismerések átadására is sor került. Marót Ádám százados, Petz Tibor százados, valamint Demjén Attila százados július elsejével őrnaggyá lépett elő. Juhász Zsolt százados, valamint Szűcs István szakaszvezető pedig 50. születésnapja alkalmából, az ezrednél végzett tevékenysége elismeréseként emléktárgyat vehetett át a parancsnoktól.

Forrás: MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred