Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Félicien David Herculanum című operájának magyarországi bemutatóját tartják csütörtökön a budapesti Müpában.

Híres szólisták mutatják be a művet

A művet Vashegyi György vezényletével, nemzetközi hírű szólisták, Gabrielle Philiponet, Aude Extrémo, Cyrille Dubois, Alexandre Duhamel, Douglas Williams, valamint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar közreműködésével mutatják be. Félicien David számos operát írt, ezek közül az egyik leghíresebb az 1859-ben bemutatott, négyfelvonásos Herculanum. A műből a francia romantikus korszakra és stílusra specializálódott velencei zenei központ, a Palazzetto Bru Zane 2014-ben lemezfelvételt készített.

Ez keltette fel Vashegyi György érdeklődését, aki sok éve azért dolgozik, hogy a zenetörténet kallódó értékeit népszerűsítse

Így a Palazzetto Bru Zane segítségével összeállított szólistákkal, valamint a Nemzeti Filharmonikusokkal Magyarországon is bemutatják a művet. A darab cselekményében a fenyegetőn közeledő, majd beteljesülő természeti katasztrófa a háttér, amikor időszámításunk után 79-ben a Vezúv maga alá temette Herculaneum, Pompei és Stabiae településeket. A műben fordulatosan bontakozik ki a csábítással és cselvetéssel tűzdelt szerelmi dráma a pogány rómaiak és az új keresztény hit képviselői között. A történetben maga az álruhát öltő, majd önmagát leleplező Sátán is megjelenik.

 

Kép: kultura.hu