Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Forgalommal szemben hajtott! Megdöbbentő videót tett közzé a Közút

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem tudta elkerülni a balesetet az a férfi, aki a forgalommal szemben hajtott fel az M85-ös útra Nagycenknél. Nagylózs térségében nekiütközött egy szabályosan, a belső forgalmi sávban érkező autónak, amitől az a külső sávban haladó teherautónak csapódott. Mindkét személygépkocsi a szalagkorlátnak ütközve állt meg. A balesetben három ember sérült meg.

A Magyar Közút arra hívja fel a figyelmet, hogy hasonló esetek más gyorsforgalmi utakon is előfordultak már, annak ellenére, hogy az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy minden fel- és lehajtó ágnál megerősített táblarendszer hívja fel a közlekedők figyelmét a megfelelő irányra.

 

A baj általában két szituációból adódik: azokban a térségekben, ahol korábban nem volt gyorsforgalmi út, ott több ilyen helyzet fordul elő, sokan nem friss GPS rendszerrel közlekednek és így annak a már nem aktuális információira hallgatva hajtanak fel rossz irányba, és amit a legnehezebb kivédeni, vannak, akik, ha eltévesztenek egy kijáratot, egész egyszerűen megfordulnak vagy visszatolatnak.
 
Arra is felhívják a figyelmet, hogy ha véletlenül rossz irányba hajtanának fel egy gyorsforgalmi útra, ne tolassanak vissza, ne forduljanak meg, kapcsolják be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjanak le a leállósáv szélére vagy a forgalmi sávon kívülre, álljanak meg, vegyék fel a láthatósági mellényt, szálljanak ki az autóból és a korlát mögött várakozva hívják fel a 112-es segélyhívó számot.