A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget, egyszerűen elhagyták a helyszínt.
A vádirat szerint a három férfi 2026 januárjában, a kora reggeli órákban közlekedtek a Sopront elkerülő autóúton. A 30 éves sofőrt korábban a bíróság már eltiltotta a közúti járművek vezetésétől, így nem is volt jogosult járművezetésre. Ráadásul a gépkocsit kimondottan javításra vette át, azt közlekedésre nem is használhatta volna. A vádlott ezek ellenére vezette a járművet, melyben utasként szállította két társát – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
Vezetés közben a sofőr leejtette a telefonját, azt próbálta felvenni, emiatt áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan haladó járművel. Az ütközéstől a vétlen jármű lesodródott a vízelvezető árokba és a tetejére borult, vezetője súlyosan megsérült.
A három terhelt ki tudott szállni saját gépkocsijukból, de nem mentek oda segítséget nyújtani a sérült sofőrnek, a balesetről a hatóságot sem értesítették, hanem a helyszínről eltávoztak.
A járművet vezető vádlottal szemben az ügyészség minősített segítségnyújtás elmulasztása, közúti baleset gondatlan okozása, eltiltás hatálya alatti járművezetés és jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat. Vele szemben, a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.
Két társa ellen segítségnyújtás elmulasztásának alapesete miatt emelt vádat az ügyészség, velük szemben két évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.
(Kép: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség)






