Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Nem elég egy jó szín, vagy minta, nem mindenkinek lehet felvenni ugyanazt a fürdőruhát, mert lehet, hogy tetszik, de nem biztos, hogy illik a testalkatunkhoz. Segítünk kiválasztani a testalkatod szerinti legelőnyösebb fazonokat, erre figyelj leginkább!

Homokóra, neked mindent lehet!
Ha homokóra alkattal rendelkezel, vagyis a mell- és a csípőbőséged közel azonos, a derekad pedig karcsú, szerencsés vagy, hiszen neked gyakorlatilag bármilyen fazonú, egy- vagy kétrészes fürdőruha jól állhat. Formáidat leginkább a mélyen dekoltált, háromszög fazonú felsők és a nem túl magas derekú alsórészek emelik ki, de gondolkodhatsz minimalista vonalú darabokban is, hiszen a nőies sziluett ezekben is kiválóan érvényesül. 

 

Körte, egy kis optikai tuninggal minden rendben!
Abban az esetben, ha a felsőtested keskenyebb, az alsó pedig erősebb, körte alkatú vagy. A fürdőruhád megválasztásakor ezt az arányt célszerű javítani, mégpedig úgy, hogy a felsőtestedet hangsúlyozod, míg az alsót optikailag keskenyíted. E célra kiválóan alkalmasak a mintás felőrész-egyszínű alsórész párosítások, illetve a szélesebb pántokkal rendelkező vagy crop top jellegű, valamint a nyakbakötős felsők, egyszerű, nem túl széles alsóval kombinálva. Egyrészes fürdőruhából jöhetnek az erőteljes színek vagy a mintás darabok, ezek is a felsőtestre terelik ugyanis a hangsúlyt.

 

Alma, foglalkozós, de megéri!
Alma alkatod akkor van, ha a felsőtested és azon belül is a hasad-derekad vonala a legszélesebb. Bikinik esetében a melleket stabilan tartó  felsőrészek a legelőnyösebbek, melyek lehetnek V-kivágásúak szélesebb pántokkal, de magasabban záródók is, közepes vagy vékony pánttal. Alsórészből a magas derekú fazonok a legideálisabbak. Egyrészes fürdőruhából szóba jöhetnek az egyszínű, egyszerű szabású, U-kivágású modellek, illetve az olyan változatok is, melyek sötét-világos csíkok, panelek segítségével optiailag keskenyebbnek és nyúlánkabbnak mutatják a felsőtestet.

 

Fordított háromszög, egy kis csalással minden oké!
Ha vállaid szélesek, a hasad lapos, a csípőd pedig arányaiban keskenyebb a felsőtestedhez viszonyítva, a fordított háromszög alkatúak közé tartozol. Ilyenkor a felsőtestet célszerű optikailag keskenyíteni, míg a csípő vonalát erősíteni. Erre a legalkalmasabbak a vékony pántokkal rendelkező vagy sportosabb, minimalista szabású felsők és a magasan sliccelt vagy keskeny, V-vonalú, akár tanga fazonú alsórészek. Az egyszínű felső-mintás alsó kombinációt pedig egyenesen neked találták ki.  

 

Oszlop, hangsúlyozz ki részeket!
Ha a vállaid, a derekad és a csípőd nagyjából egyforma széles, akkor oszlop alkatod van. A te barátaid a mintás és/vagy szegélyekkel, masnikkal díszített, valamint az aszimmetrikus szabású fürdőruhák, ezek ugyanis kiemelnek, optikailag tónusosabbá teszik a testet és ezáltal az alakod is formásabbnak tűnik.

Szóval semmi sincs veszve, ha jó fazonú fürdőruhák közt keresel, akkor te lehetsz a strand királynője!