Kezdőlap KÉK HÍREK

Futószalagon gyártották a hamis képeket, lebuktak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Festményhamisítókat fogtak el a készenléti rendőrök, a becsült kár félmilliárd forintra tehető, olvasható a police.hu oldalon. 

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai bűnszövetségben elkövetett csalás szálait próbálják felgöngyölíteni. Tájékoztatásuk szerint az érintettek a hamis képeket széles körben kezdték el eredetiként árulni Magyarországon. Volt olyan híres alkotás is, amelyről több reprodukció született: többek között Gulácsy Lajos, Kádár Béla, Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Vaszary János, Caravaggio, Picasso és Rubens műveit hamisították, amelyek előkerüléséről a legkülönbözőbb történeteket találták ki. A nyomozók: a hamisításokban nemcsak amatőr festők, illetve műgyűjtők, hanem szakértők, művészettörténészek és galériák is érintettek. 

Nyolc megyében egyszerre 21 helyszínen végzett kutatásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya a Somogy és Nógrád megyei főkapitányság, a keszthelyi és a szentendrei kapitányság rendőreivel közösen. A tizenhét embert érintő akcióban 120-an vettek részt: lefoglaltak 120 festményt, a hamisítványok elkészítéséhez szükséges eszközöket, hamis szakértői véleményeket, illetve hamis múzeumi pecséteket is.

A rendőrség közölte: további tárgyi bizonyítékok beszerzése, a tanúkihallgatások és a lefoglalt festmények szakértői vizsgálata jelenleg is zajlik. 

Kiemelt képünk illusztráció! Forrás: pixabay.com