A generációváltás után először hirdetett keretet Németh Antal, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az Európa-bajnoki selejtezősorozat végeztével a 2004-es és 2005-ös születésű játékosok számára lezárult az U21-es korszak, így a következő összetartásokon a szakmai stáb legfontosabb célja az új csapat kialakítása. Ennek megfelelően az idei utolsó edzőtáborba már 2006-os és 2007-es születésű futballisták kaptak meghívót.
Németh Antal elmondta:
az új keret kialakításában az is segítség, hogy több 2006-os játékos is részt vett a szeptemberi, októberi összetartáson, sőt pályára lépett az Eb-selejtezőkön is.
A következő edzőtábor jövő hétfőn kezdődik, a programban pedig két felkészülési mérkőzés szerepel: 13-án a Vasas FC, 16-án pedig Ciprus ellen lépnek pályára a fiatalok.
Az U21-es válogatott kerete:
kapusok:
Engedi Márk (Vasas FC), Kocsis Botond (Kazincbarcika), Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia)
védők:
Kugyela Zalán (Torino FC, olasz), Lakatos Csongor (Ferencváros), Mikolay Timóteus (MTK), Pál Barna (Puskás Akadémia), Selyem Bálint (ETO FC Győr), Szakos Bence (Arisz Limasszol, ciprusi), Umathum Ádám (ETO FC Győr), Vitályos Viktor (Sparta Praha, cseh)
középpályások:
Kern Martin (Puskás Akadémia), Madarász Ádám (Ferencváros), Németh Hunor (FC Köbenhavn, dán), Patai Dávid (Debrecen), Szamosi Ádám (Kispest-Honvéd), Szép Márton (ETO FC Győr)
támadók:
Bagi Ádám (Ferencváros), Egri Imre (Debrecen), Győrfi Milán (Paksi FC), Kovács Bendegúz (AZ Alkmaar, holland), Kovács Patrik (Vasas FC), Vidnyánszky Mátyás (NK Nafta, szlovén)
(Forrás: mti, illusztráció: pexels)







