Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

Bizakodóak a magyar sárgadinnye-termelők a szezon elején. Noha a szokatlanul zord tavaszi időjárás okozott némi problémát, azt követően a dinnyék fejlődése zavartalan volt, és a termelőknek nem kellett aggódniuk sem a kórokozók, sem pedig a kártevők miatt. A termés ennek köszönhetően mind minőségben, mind mennyiségben kiválónak ígérkezik, ami azonban alacsonyabb árakkal és kiélezettebb versennyel járhat. 

Az Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a termelőket tömörítő Magyar Dinnyetermelők Egyesületének (MDE) felmérése szerint napokon belül beindul a hazai dinnyeszezon, és végre megjelennek a magyar görögdinnyék is a boltokban, piacokon. Ezzel szemben a hazai sárgadinnye néhány hete már megtalálható a boltok polcain.

A vetőmag-eladási és a termésbecslési adatok alapján idén körülbelül 480 hektáron termesztenek sárgadinnyét a termelők, ami azt jelenti, hogy a termőterület valamelyest nőtt a tavalyihoz képest. Az utóbbi években az áruházláncok logisztikája és a fogyasztói igények változása miatt megváltozott a sárgadinnye termesztése, ugyanis a vásárlók egyre inkább a kisebb méretű, 1,5-2 kg-os gyümölcsöket részesítik előnyben. Az Agrárszektor az idei évi tapasztalataik és várakozásaik mellett arról is megkérdezte a magyar gazdákat, melyek a magyarok által leginkább kedvelt sárgadinnye fajták, és melyek azok, amelyek még csak érdekességként vannak jelen a piacon?

Roszik Tamás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének egyik alelnöke szerint idén 10%-kal bővült a termőterület, a magyar gazdák 2021-ben 450-480 hektáron ültettek sárgadinnyét. A szakember, aki egyben a dunavecsei Roszik Dinnye Kft. ügyvezetője, beszélt arról is, hogy Magyarországon a sárga, gerezdes héjú és sárga bélű, „hagyományos” kantalup fajtájú dinnyék a legnépszerűbbek. Emellett a gália típusú, gömbölyű, hálómintázatú és recézett termésfelületű dinnyék kezdenek még elterjedni. Roszik Tamás szerint a tavaszi időjárás negatívan hatott az állományokra, és eltolódott a termések bekötése. A MDE alelnöke úgy tudta, a hideg tavaszi időszakban fáztak meg szabadföldi állományok, de a mostani forróság is probléma lehet ott, ahol nem tudnak öntözni. Idén több termelőnek is meggyűlt a baja a levéltetűvel, a gyenge tél miatt most invázió van, jobban kell védekezni a kártevők ellen, mutatott rá a szakember. Roszik Tamás kitért arra is, hogy a tavalyi évben gyengébb volt a betakarított termés, ami hiányt okozott az ellátásban és magasabb árakat. Idén a gazdák jobban rákészültek a sárgadinnyeszezonra, mindenki fokozottan odafigyelt, nagyobb területen ültetett. A Magyar Dinnyetermelők Egyesületének alelnöke szerint idén nem lesznek ellátási problémák.

Mindent egybevetve azt kell látnunk, hogy a kedvezőtlen tavaszi időjárás kevéssé befolyásolta a sárgadinnye-termést, az szépnek és bőségesnek ígérkezik. Az előrejelzések szerint idén nem lesz hiány a magyarok kedvencének mondható kantalup és gália fajtájú sárgadinnyékben, amelyek mérete az igényeknek megfelelő, 1-3 kilogrammos tartományban fog mozogni. Ez azonban elsősorban a fogyasztóknak jó hír, a termelőknek alacsonyabb árakra és élesebb versenyre kell számítaniuk a következő hetekben.