Vádat emeltek egy 22 éves román férfi ellen, aki a fáradtságtól több mint 120-szal nekihajtott mikrobuszával egy álló kamionnak az M15-ös autópályán tavaly augusztusban. Ketten meghaltak a kisbuszon, hárman maradandó sérülést szenvedtek.
A Győri Járási Ügyészség halálos baleset okozása miatt emelt vádat, a vádirati tényállás szerint a 22 éves román férfi 2024 augusztusában Németországból tartott haza, Romániába egy mikrobusszal. A buszban rajta kívül még heten utaztak, akik nem használták a biztonsági övet – tájékoztatott a vármegyei főügyészség.
A férfi az M15-ös autópályán, az M1-es autópálya irányába haladt a reggeli órákban, fáradt volt, és tompultsága olyan mértékűre fokozódott, hogy a kisbusz legalább 2,5 – 3,0 másodpercre irányítás nélkül maradt. Ezért 122-129 km/h sebességgel áttért a leállósávba, ahol nekiütközött az ott műszaki hiba miatt várakozó kamionnak. Az ütközéstől a kisbusz az árokba csapódott.
A baleset során a jármű utasai közül ketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az utasok közül további három személy szenvedett maradandó, súlyos sérüléseket egy személy pedig könnyebben sérült.
A beszerzett szakvélemény szerint amennyiben a sértettek használták volna a biztonsági övet, úgy nem szenvedték volna el a halálhoz vezető sérüléseiket.
Az ügyészség az elkövetőt halálos baleset okozásával vádolja vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.
(Illusztráció: Google Maps)