A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a benne kialakult erőszakos téveszmék hatására két embert akart halálra, egyet megkéselt.
A vádirati tényállás szerint a férfi 2024. szeptember 21-én reggel Győrből Szombathely felé haladt autójával az M86-os gyorsforgalmi úton. Az út során egy közlekedési incidensbe keveredett a sértettekkel, akik kiszálltak a gépjárműből. A vád szerint a férfi elütötte az egyik sértett. Utána a másik felé kormányozta a kocsit, hogy elgázolja, e közben az előbbi áldozat az úttestre zuhant, a másik átugrott a szalagkorláton, és a töltésoldalon lecsúszott. Szerencsére mindkét sértettnek horzsolásos sérülése keletkezett.
Ezt követően a vádlott továbbhajtott, végül a csornai vasútállomás parkolójáig jutott, ahol a fejében hallatszó hangok utasítására két személytől járművet próbált szerezni, akik ezt megakadályozták.
Kiértek a rendőrjárőrök, és a dühöngő vádlottat a győri kórházba szállították, onnan az esti órákban elengedték. A vádlott éjszaka visszatért a kórházba, a sürgősség osztályon lévő konyhából magához vett egy étkezőkést és várt. Röviddel ezután a vádlott az osztályon kerekesszékben várakozó, idős sértetthez lépett, őt ököllel többször megütötte, majd a késsel a sértett nyakát és a mellkasát megvágta.
A sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, azonban a nyakat, és a mellkast késsel ért támadás miatt, a vádlott cselekménye alkalmas volt életveszéllyel vagy a sértett halálával járuló sérülés okozására. A vádlottat a kórházi dolgozók fékezték meg, majd a kórház pszichiátriai zártosztályára vitték.
Az ügyészség a férfit több ember sérelmére, részben a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg.
A vádlott kóros elmeállapotú, ennek okán az ügyészség arra tett indítványt, hogy a Győri Törvényszék a vádlott kényszergyógykezelését rendelje el – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
(Képünk illusztráció)