Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Hatszoros bajnokkal erősített az ETO

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagy Lilla az MTK-val hatszor szerzett magyar bajnoki címet és kétszer a magyar kupát is elhódította. Mostantól a győri sikerekért küzd.

Nagy Lilla Pécsen kezdte pályafutását – édesapja a volt élvonalbeli futballista, edző, az ETO-nál is megfordult, Nagy Tamás -, majd 2010-ben az MTK-hoz igazolt, ahol tíz évet játszott. Érdekesség, hogy egy évtized alatt 230 mérkőzésen 96 gólt lőtt az MTK-ban, s közben 29 alkalommal a magyar válogatottban is pályára lépett. A legutóbbi idényt Szlovákiában töltötte, ahol a koronavírus miatt egy hiányosan megrendezett bajnokságban szerepelt. 

– Kitűnő körülmények, remek társak közé érkezem, ahol nagy célokért akarok küzdeni – mondta Nagy Lilla. – A jobb oldalon minden poszton szívesen játszom, bízom benne, hogy tapasztalatommal, gyorsaságommal, gólerősségemmel nagy hasznára leszek az ETO-nak.