Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Nagy bajban van a sertéságazat Európában. A hazai tenyésztőknek szembe kell nézniük azzal, hogy az élő állatok ára folyamatosan csökken, a költségeik viszont nőnek, a takarmánygabonák ára ugyanis az elmúlt egy évben 50-60 százalékkal emelkedett.

Fogyassz hazait!

A takarmánypiaci drágulás miatt a magyar sertéságazat rendkívül nehéz helyzetbe került, ezért fel kell hívni a fogyasztók figyelmét arra, hogy ha hazai húst, vagy húskészítményt vásárolnak, azzal az ágazatban dolgozó családok ezrein is segítenek – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca, az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) sertéshús-fogyasztást népszerűsítő kampányának keretében tartott rendezvényen.

Nem csak Magyarországon vannak ilyesféle nehézségek

Az elmúlt három évben annyira szélsőséges helyzeteket kellett átélniük a sertéspiaci szereplőknek, olyan drasztikus áringadozásokat okozott az ASP hazai, kínai, majd németországi megjelenése, benne a magyar exportpiac egyik pillanatról történő elvesztésével, majd a Covid-19 okozta válsággal, amit képtelenség kezelni. 

 

Kép: pexels