Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Hiába drágul, kell

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem csökken a klímák iránt kereslet, pedig a berendezések legalább 10 százalékkal kerülnek többe, mint tavaly ilyenkor.

A Világgazdaság által megkérdezett gyártók arról számoltak be, hogy vásárláskor a csendesség, az energiahatékonyság és a minél több funkció az elsődleges szempontok. Ma már alapvető, hogy a klímát télen fűtésre vagy temperálásra is használják, de egyre keresettebbek a légtisztító és a frisslevegő-utánpótlást biztosító funkciók is.

Fontos továbbá az is, hogy az eszközt távolról, okostelefonról lehessen irányítani. Sokan választanak időtálló, egyedi megjelenéssel rendelkező termékeket, de nem tűntek a piacról azok sem, akik a meleg beköszöntével szükségmegoldásként inkább a kisebb tudású, olcsóbb készülékeket választják.   

Az idei év első öt hónapjában már csaknem 1100 klímaberendezést vásároltak az eMAG-Extreme Digitalon, 70 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában, illetve csaknem 300 százalékkal többet, mint két éve. A legtöbben a bruttó 200 ezer forintnál olcsóbb split klímák mellett teszik le a voksukat, de az ismertebb márkák népszerűbb modelljeiből jól fogynak a 250 ezer forint körüli típusok is. 

Ne feledkezzünk meg a mobil klímákról sem. A Euronics ezekből idén majdnem négyszer annyit adott el, mint két éve, a 2021-esnél pedig két és félszer nagyobb árbevételt ért el már a szezon kezdetén, vagyis május elejétől június közepéig. Nem panaszkodhat a Media Markt sem, náluk 181 százalékos a növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.

Az eladási számok alapján vélhetően továbbra is sokan élnek a készülék árának 50 százalékára felhasználható otthonfelújítási támogatással. A piaci szereplők arra számítanak, hogy a klímaeladások terén ez az év is legalább olyan erős lesz, mint a tavalyi volt. Az eddigi számok ismeretében valószínűleg nem kell majd csalódniuk. 

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com