Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Maldív-szigetek kormányának a Waterstudio építészeti stúdióval együttműködve tervezte meg a jövő városát, amely reagál a klímaváltozás miatti vízszintemelkedésre. A projekt öt éven belül készül el teljesen, remélik, nem lesz késő.

A lebegő városnak nevezett fejlesztésbe 5000 úszóházat terveztek, és az Indiai-óceán egyik legszebb lagúnájában épül fel, tíz percnyi hajóútra a fővárostól, Malétól.

Maldív-szigetek a világ egyik legveszélyeztetetteb országa az éghajlatváltozás szempontjából, ugyanis a területének mintegy 80 százaléka fekszik kevesebb mint egy méterrel a tengerszint felett. Az előrejelzések szerint az évszázad végére akár egy métert is emelkedhet a tengerszint, így aztán szinte az egész ország víz alá kerülhet. Mivel 2100-ra az emelkedő tengerszint miatt gyakorlatilag lakhatatlanná válna Maldív-szigetek, a kormány azt reméli, hogy akár 20 000 helyi lakosnak és néhány külföldinek fel tudja ajánlani a lehetőséget, hogy 2024-ben beköltözhessen az úszó városba.

A város hatszögletű szigetek sorozatából áll majd, amelyeket az agynak nevezett helyi korall geometriai formáira mintáznak. Ha ezeket kombináljuk és felülről nézzük, egy agyhoz fog hasonlítani.