Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

És még cukor sincs benne!

Aki jártas a befőzésben az tudja, hogy a lekvár – bármilyen gyümölcsből készül – cukor nélkül is besűrűsödik és tartósítószer nélkül is eláll. Ráadásul természetes, édes és mennyeien finom. Ehhez azonban be kell tartanunk néhány szabályt.

Nagymama lekvárja

A nagyi lekvárjánál soha nem volt finomabb, édes volt, állagara zselés. Na de mitől volt édes és zselés? Régen a lekvárhoz plusz cukrot raktak, ami segített a zselésítésben, viszont édesebb, mint kellett volna, a tartósítást pedig szalicil hozzáadásával oldották meg lezárás előtt. Ma már teljesen más megoldások is léteznek, melyek természetesek, nem tartalmaznak plusz cukrot és tartósítószert sem.

Újkori lekvár

Ma már sok egészségesen előállított étel van, ilyen a lekvár is. Rájöttek, hogy a gyümölcs természetes cukortartalma elegendő ahhoz, hogy állaga szép zselés legyen és arra is rájöttek, hogy a tartósítószert is ki lehet hagyni, a levegőtlenítés ugyanis tartóssá teszi a lekvárt.

Elkészítés:

A barackokat negyedbe vagy kisebb darabokra vágd (nem daráljuk, nem turmixoljuk) és időnként megkavarva főzd a kívánt állag eléréséig – ez több óráig is eltarthat. Ekkor adhatsz hozzá fűszereket, melyekkel zamatosabbá teheted a lekvárt, de ez a lépés kihagyható. Bolondíthatod fahéjjal, reszelt citromhéjjal, fehérborral, de bátran kísérletezhetsz egyéb fűszerekkel. Ha teszel hozzá ízesítést, akkor utána folyamatosan keverve főzd még további 5 percig.

A tűzről levéve azonnal töltheted üvegekbe, ne félj tőle, hogy szétpattan a hőtől, nem fog! Az üvegek előzőleg sterilizáltak és jól zárhatóak legyenek. Lezárás után állítsd fejre őket 1-2 órára, majd az idő elteltével visszafordítod és egy takaróba burkolva száraz dunsztban tartsd legalább 1 napig. Másnap mehetnek a polcra, sorsukra várva.

Fontos szabályok! Ezeket mindenképp tartsd be!

Friss, érett és zamatos gyümölcsökből készüljön a lekvárod, az eltevéshez pedig steril üvegeket és sérülésmentes fedőket használj. A lezárást követően az üvegeket fejtetőre kell állítani, ezáltal vákum keletkezik, majd jól bebugyolálva száraz dunsztban kell tartani.