A korábbi évekhez hasonlóan idén tavasszal ismét elindul a felsőoktatási véradó hetek programsorozat; március 16. és május 16. között országszerte véradásra buzdítják a felsőoktatási intézmények hallgatóit, munkatársait – tájékoztatott a Magyar Vöröskereszt.
Azt írták: a két hónapon át zajló kezdeményezés a teljes tanévet felölelő felsőoktatási véradóverseny egyik meghatározó állomása. A program elsődleges célja, hogy a hallgatók személyes élményen keresztül ismerkedhessenek meg a véradás jelentőségével, miközben erősödik bennük a társadalmi felelősségvállalás szemlélete.
A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös rendezésében megvalósuló programban márciusban több mint tíz felsőoktatási intézményben nyílik lehetőség véradásra, ahol a hallgatók és az egyetemi dolgozók helyben csatlakozhatnak a kezdeményezéshez.
A véradókat emellett a vérellátó intézetek és egyéb véradási helyszínek is fogadják. A felsőoktatási véradó heteken való aktivitás jelentős szerepet játszik az éves verseny eredményében, és akár az is eldőlhet, mely intézmény részesül a Bátorság-díj Véradásért elismerésben.
Az akcióban való részvételhez a véradás regisztrációjakor elegendő jelezni, hogy a felsőoktatási kampány keretében történik a jelentkezés, valamint megadni az érintett felsőoktatási intézmény nevét. A véradáshoz személyi igazolvány, taj- és lakcímkártya szükséges. A kampányról, a véradási helyszínekről, valamint a véradás menetéről bővebben a www.ovsz.hu/felsooktatas, valamint a veradas.hu/felsooktatasi-veradoverseny oldalakon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Forrás: MTI
Fotó: pixabay






