Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gyermekeknek Shivon Zilis, Musk egyik cégének felsővezetője adott életet még tavaly novemberben.

A Business Insider szerdai beszámolója szerint bírósági dokumentumok igazolják, hogy Elon Musknak 2021 végén újabb gyermekei születtek, ebben az esetben a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégének, a Neuralinknek az egyik felsővezetőjétől. A lap azt is megtudta, hogy az 51 éves Elon Musk és a 36 éves Zilis kérvényezték, hogy az ikrek édesapjuk vezetéknevét viseljék, középső névként pedig anyjuk vezetéknevét használhassák.

Zilis állítólag csak pár héttel Grimes és Musk második gyermekének születése előtt adott életet az ikreknek. Az énekesnővel vállalt hetedik gyermeke béranyától, szintén titokban jött a világra. A Tesla-mogulnak így már összesen kilenc gyereke van: öt született első feleségétől, Justine Musktól, kettő gyermek Grimestól, az ikrek pedig Zilistől.

Musk egyébként is azt vallja, hogy több gyermeket kéne vállalni az embereket, hogy megmentsük a civilizációt. Ha így is van, rajta nem múlik az biztos.