A magyar űrtevékenység 75 éves múltra tekint vissza. Hazánk stratégiai érdeke, hogy megőrizze és fejlessze a világűrben folytatott tevékenységekhez szükséges kompetenciáit. Ezért Magyarország több mint negyven év után ismét embert küldött a világűrbe, hogy a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén magyar egyetemek, vállalatok és kutatóműhelyek kísérleteit végezze el.

Az űrutazás után jelenleg hazánk számos településen van lehetőség, hogy halljunk a kulisszákról.

Kapu Tibor: Gépészmérnöki alap- és mesterszakos képesítését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte meg 2016-ban. Mesterképzésének szakiránya a polimertechnika volt. Angolul felsőfokon, míg németül alapszinten beszél. Karrierjét a gyógyszeriparban kezdte, később dolgozott logisztikai területen a GE Hungary Ltd.-nél, majd pedig az autóipar területén helyezkedett el a Robert Bosch Ltd.-nél, ahol akkumulátorfejlesztésre specializálódott. Munkái során tapasztalatot szerzett nemzetközi környezetben is, dolgozott Belgiumban és az Egyesült Államokban egyaránt. Kapu Tibor maratonista, és 20-szoros félmaratonista. 38 ugrással rendelkezik az ejtőernyőzés területén. 1991-ben született Vásárosnaményban.

Cserényi Gyula: Villamosmérnöki alap- és mesterszakos képesítését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte meg 2014-ben. Mesterképzésének szakiránya az elektromos gépek és hajtásrendszerek voltak. A Budapesti Gazdasági Egyetem Engineer Economist képzésére 2020-ban iratkozott be. Angolul felsőfokon, míg németül középfokon beszél. Karrierjét villamosmérnökként az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. alkalmazásában kezdte, később dolgozott projektmérnöki, majd vezető-villamosmérnöki pozícióban is a vállalatnál. 2018-tól öt éven át a Robert Bosch Kft. hatvani ipartelepének elektromos hálózatának biztonsági és üzemeltetési csoportvezetői pozícióját töltötte be. Cserényi Gyula akadályfutó, kilencszer teljesítette a Spartan Race-t, mindemellett vívó és falmászó is. 1989-ben született Kecskeméten, nős, két gyermek édesapja.

(forrás, fotó: HUNOR-Magyar Űrhajs Program Facebook oldal)