Kezdőlap KÉK HÍREK

Ittasan vezetett a fiatal, felborultak, de a társai nem hívtak megfelelő segítséget

Az ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat három férfi ellen, akik balesetet szenvedtek társukkal, de nem hívtak orvosi segítséget, és tragédia lett a vége.

A Győri Járási Ügyészség vádiratának lényege szerint a 21 éves sértett, fiatalkorú barátnője és a 19 és 22 éves vádlott baráti társaságként 2024 májusában Veszprém és Győr-Moson-Sopron vármegyei településeken szórakoztak, melynek során alkoholt is fogyasztottak. Ennek ellenére a hajnali órákban autóba ültek, melyet a 21 éves ittas állapotban lévő sértett vezetett.

Az érvényes műszaki vizsgával nem rendelkező, rossz műszaki állapotú járművel a négy ittas fiatal egy aszfaltos-murvás mellékúton közlekedtek, melyen a megengedett legnagyobb sebesség 30 km/h volt, úgy hogy a biztonsági övet sem használták. Itt a sértett 101-108 km/h sebességgel haladt, mikor egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, sodródni kezdett, először egy fának, utána az árok falának csapódott, majd a szántóföldön a tetejére borulva állt meg.

A baleset során a sértett kiesett a járműből és nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Az utasok közül ketten súlyosan, egy személy pedig könnyen sérült. A fiúk beszéltek a sértettel, aki félt, hogy elvesztheti jogosítványát, valamint a fiatalkorú lány is félt, hogy a helyszínen találják, ezért, bár megsérült a fák közé ment.

A vádlottak, mivel tartottak a büntetőjogi következményektől nem hatóságot, hanem a sértett nővérét, és egyikük testvérét értesítették a balesetről. A helyszínre először az egyik vádlott 31 éves bátyja érkezett, aki arról nem is tudott, hogy a lány is helyszín közelében van, de a sértettnek felajánlotta, hogy a másik két fiúval együtt őt is elviszi a kórházba. Bár a sértett láthatóan súlyosan megsérült a kiérkező férfi tudomásul vette, hogy a sértett inkább megvárja a rokonait.

Végül a sértetthez az ő kiérkező rokonai hívtak mentőt, azonba az ellátás során a fiatal a helyszínen elhunyt. Halálát a balesettel összefüggésben szerzett sérülések okozták, azonban nem bizonyítható, hogy a korábban érkező szakszerű segítség esetén az élete megmenthető lett volna.

Ugyanakkor a két fiú és a kiérkező férfi rosszul mérték fel a sértett állapotát, nem nyújtottak megfelelő segítséget, nem értesítették a mentőt.

Hármójuk ellen ezért az ügyészség segítségnyújtás elmulasztása vétsége miatt emelt vádat, mely bűncselekmény büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés.

 Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

(Fotó, forrás: ügyészség)