Egy ezüsttel és két bronzzal folytatta a rövidpályás országos bajnokságot az UNI Győri Úszó SE. Jó hangulatban telt a második nap. A gyerekek biztatták egymást, együtt örültek a jó úszásoknak. Sok fiatalunk teljesített remekül a felnőtt mezőnyben.
Kocsu Anton 200 méter pillangón 1:54,26-tal ezüstérmet nyert. Szoros versenyben, két századdal előzte meg a harmadik helyezettet. Ugyanebben a számban Bozsodi Máté is az A döntőben úszott. Fiatal versenyzőnk 2:01,07-tel a nyolcadik helyen végzett.
Mindkét vegyesváltónk dobogóra állhatott. A fiúk 4×100 méteren, Takács Milán Ruben, Börzsei Zalán, Kocsu Anton és Pózvai Olivér összeállításban szereztek bronzérmet. Idejük 3:34,81 lett. Mindössze öt századmásodperc választotta el őket az ezüsttől!
A lányok is harmadikként értek célba. Lakó Dorina, Fángli Henrietta, Péter Virág és Zámbó Anna Villő 4:05,94-es idővel nyert bronzérmet a 4×100 méteres vegyesváltóban. Jó volt látni, ahogy a fiatalok és a tapasztaltabb versenyzők együtt küzdenek a közös sikerért.
Takács Milán Ruben egyéniben is szépen szerepelt. A 100 méteres hátúszás A döntőjében 52,77-tel hatodik lett. Kocsu Anton ugyanitt 53,43-mal a hetedik helyen zárt. Pózvai Olivér 50 méter gyorson, 22,45-ös idővel lett az A döntő nyolcadik helyezettje.
A női 200 méter pillangó B döntőjében is két fiatalunknak szurkolhattunk. Zámbó Anna Villő 2:18,00-val negyedik, Lakó Dorina 2:18,64-gyel ötödik lett. Később mindketten a bronzérmes váltót erősítették.
(Fotó: Derencsényi István, Forrás: Facebook/Petrov Iván)






