Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Kevesebb étel kerül a kukába – harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon

Biztatóan alakulnak a magyar háztartások élelmiszerpazarlási szokásai. A 2024-es adatok szerint 2016-hoz képest harmadával kevesebb élelmiszert dobunk ki: míg nyolc éve még fejenként 33,1 kilogramm élelmiszer végezte a kukában, mára ez 21,5 kilogrammra csökkent. Ez országos szinten 206 ezer tonna feleslegesen kidobott ételt jelent évente.

A kutatás 260 háztartás több mint 700 tagjának részvételével zajlott 2024 novemberében és decemberében. Az eredmények alapján egy átlagos magyar 59,7 kilogramm élelmiszerhulladékot termel évente, ennek 36 százaléka – tehát több mint egyharmada – lenne elkerülhető. Ez a mennyiség 380 ezer ember éves ellátására lenne elegendő, és egy négytagú család számára mintegy 160 ezer forintnyi felesleges kiadást jelent évente – derül ki a Nébih legfrissebb, immár nyolcadik éve zajló felméréséből.

A leggyakrabban kidobott ételek listája évek óta nem változik: az élen a készételek állnak (8,7 kg/fő/év), majd a zöldségek és gyümölcsök (4,5 kg) és a pékáruk (2,8 kg) következnek. A pazarlás fő okai az elfeledett, megromlott élelmiszerek és a túltervezett bevásárlások. Ugyanakkor egyre több háztartás próbál tudatosabban élni: a megkérdezettek fele már komposztál, és 83 százalékuk szerint képes tovább csökkenteni a hulladékát.

A javulás mögött több tényező áll: a fiatalabb, környezettudatosabb generációk, a változó étkezési szokások és a Nébih Maradék nélkül programja, amely évek óta segíti a lakosságot praktikus tanácsokkal – például menütervezésben vagy a maradékok kreatív felhasználásában.

Már várják a 2025-ös felméréshez csatlakozó háztartásokat, amelyek egyhetes hulladéknapló vezetésével segíthetik a további eredményeket.

Forrás: Nébih
Illusztráció: Pixabay