A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve január 16-a és 19-e között rendezi meg a 23. Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozó madarak éves számlálását. A felmérést olyan speciális fajismerettel rendelkező szakemberek végzik, akik nagy távolságból és repülés közben is képesek elkülöníteni egymástól a gyakran igen hasonló megjelenésű fajokat.
Magyarország területén a sas- és sólyomfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van.
A legnagyobb számban a rétisasok telelnek hazánkban. A második leggyakoribb Magyarországon telelő sasfaj a parlagi sas. Az állandó hazai költőállományhoz a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek is csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is az itt telelő egyedek között.
A sólymok közül a kerecsen- és vándorsólyom, valamint a Magyarországra téli vendégként érkező kis sólyom a kiemelt célfaja a programnak. Ugyanakkor a felmérések során a sasok és sólymok mellett mind a 17, hazánkban rendszeresen telelő nappali ragadozómadár-faj egyedeit számba veszik a szakemberek.
A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan februárban készül el.
(Illusztráció: Pixabay)





