Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kiadták a figyelmeztetést! Estétől zivatarok jönnek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtökön délután egy érkező hidegfront hatására északnyugat felől zivatarok érik el az országot. 

A zivatarrendszer várhatóan fokozatosan gyengülve halad keleti, délkeleti irányba. Az esti órákra a zivatarok erejükből veszítve átterjednek a Dél-Dunántúlra, a főváros térségére, illetve az ország középső harmadára is. A hevesebb cellákhoz – kiemelten az Észak-Dunántúlon – viharos (néhol akár 90 kilométer/óra feletti) szél, jégeső, kisebb eséllyel felhőszakadás társulhat.

Zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére másodfokú figyelmeztetést is kiadtak.

Szintén a zivatarok veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Továbbá Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet délután 27 és 32, késő este 18 és 25 Celsius-fok között alakul. Pénteken a hajnali 13-19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

A jövő hét elején helyenként már 35 fokot is mérhetnek.