Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A regisztrációs matricát, az alvázszámot és a rendszámtáblákat is kicserélte autóján.

A járőrök Mosonmagyaróváron, a Várallyai György utca és a Cserháti Sándor utca kereszteződésében igazoltatták egy személygépkocsi vezetőjét. Az intézkedés során az egyenruhásoknak feltűnt, hogy az autó regisztrációs matricája feltehetőleg nem szabályszerűen van elhelyezve a szélvédőn. A jármű egyedi azonosítóinak további vizsgálata során megállapították, hogy a motortérben, a homlokfalon található eredeti alvázszámot kivágták, majd helyére a sofőr által átadott forgalmi engedélyben szereplő alvázszámot hegesztették. Az autóval közlekedő 21 éves férfi bevallotta a rendőröknek, hogy egy forgalomból kivont gépkocsi szélvédőjére átragasztotta a saját kiégett járművéből kivágott regisztrációs matricát, áthegesztette az alvázszámot, illetve kicserélte a két rendszámtáblát.

A járőrök a darnózseli lakost elfogták, majd a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.