Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Piros mézeskalácsszívekbe írt üzenetekben mondják el a soproniak, hogy mit szeretnek városukban. A 48 szív közül – vasárnap kivételével – minden nap egyet helyeznek el február 14. és április 10. között a helyi cégek kirakataiban és az intézmények ablakaiban – jelentette be a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft..

    Szekeres Kriszta, a Pro Kultúra programszervezője elmondta, hogy tavaly, a soproni népszavazás századik évfordulójának évében a Soproni Petőfi Színház kellékesei elkészítették a népszavazás során használt faládák két pontos másolatát. A ládákba a Pro Kultúra rendezvényein a soproniak több ezer üzenetet dobtak be arról, hogy száz évvel a népszavazás után mit szeretnek, mire büszkék a városban.
    Ezek közül válogatták ki azt a 48-at, amely Fischer Erika mézeskalácskészítő piros mézeskalácsszíveire került rá – tette hozzá, kiemelve, hogy a szívekre került feliratok tanúsága szerint az emberek szeretik például a soproni kapukat, a selmeci hagyományokat, a város nevét, a Károly-kilátót és azt, hogy a település családbarát.
   

Ragány Misa, a Pro Kultúra ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az üzeneteket április 10-ig minden nap – vasárnap kivételével – délután három órakor helyezik ki. A mézeskalácsok mellett egy QR-kódot is feltüntetnek, amelyen keresztül az érdeklődők a kezdeményezésről és a soproni népszavazásról olvashatnak.
    Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere hangsúlyozta, számos aspektusa van annak, hogy Sopront miért lehet szeretni, egyebek mellett iskolaváros, a kultúra és a kékfrankos városa, a leghűségesebb város (Civitas fidelissima), 1989 óta pedig a szabadság városa is.
    A sajtótájékoztató a soproni népszavazásra (1921. december 14.) és Bálint-napra utalva 14 óra 14 perckor kezdődött.
    Az első mézeskalácsszívet Farkas Ciprián helyezte el Ragány Misával a Liszt Központ kávézójának ablakában.