Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kis egyesület nagy napjai

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagy sikereket értek el az Arrabona Evezős Klub fiatal versenyzői a hétvégén Velencén megrendezett utánpótlás országos bajnokságon.

A viadalon összesen 9 aranyérmet, 3 ezüstöt és 5 bronzérmet szereztek. Ezzel a pontversenyben a kis győri egyesület 30 klub között, az 5. helyet szerezte meg.

A legkiemelkedőbb teljesítményt Nagy-Huszár Luca nyújtotta, miután négyszer is a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Háromszor Rádai Bianka tudott győzni, kétszer pedig Bors Boróka és Krug Dóra. Magyar bajnoki címet szerzett még Rózsa Zétény, Kováts Nimród, Horváth-Göde Ádám, Berghold Bendegúz, Rózsa Regina és Kiss Laura. A csapat felkészítői Halmainé Mészáros Éva és Nagy Péter edzők voltak.