Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Haszonállatokat kereskedelmi céllal vagy az önellátás elérése érdekében is tarthatunk. A nyulak esetében mondunk 3 jó okot. 

A nyulak megtermelik a költségeiket és nyereség is lesz

Nyúltartással többféleképpen is kereshetünk pénzt. Az egyik legkézenfekvőbb, ha simán csak eladjuk őket. A tenyésztéshez – különösképp, ha nagyban is akarunk játszani, és még nincs ilyesmink – kell majd egy őstermelői igazolás és természetesen be kell majd vallanunk a bevételeinket, de a papírmunkát ezzel le is tudtuk. Nem árt persze némi szakértelem a lelkesedés mellé (takarmányozás, fajtaismeret, genetikai háttér ismerete) ezek birtokában megúszhatjuk például az átöröklődő defektusokat. Húshasznú nyulak esetében ezt sokan feleslegesnek ítélhetik, de "egy kis többlettudás sosem árthat" alapon mégis javasolt.

Kis tappancs – kis szénlábnyom

Ha állatokat szeretnénk a földünkön, de környezettudatos megoldást keresünk, a nyulak egyértelműen a legjobb választás lehetnek. A hulladékuk valójában javítja a talajt, tehát ezzel jót teszünk a környezettel. Nagyon kevés helyet foglalnak el, ami azt jelenti, hogy nem foglalunk le nagy földterületeket a tenyésztésükkel, és olyan földeken is tarthatóak, melyek egyébként más állatok számára alkalmatlanok lennének.Mindent egybevetve a nyúltartás ökológiailag talán a legmegfelelőbb választás, ha húshasznú állatokat szeretnénk tenyészteni.

Városlakó gazdák számára jobbak mint a szárnyasok

Bár ez furán hangozhat, a városokban – de főképp a vásárokat kiszolgáló agglomerációkban – tartanak csirkét, kacsát, sőt fürjeket is. De mi a helyzet, ha olyan kerületben, vagy területen élünk, ahol nem engedélyezett az állattartás, vagy ahol rendelet tiltja a szárnyasok tartását? A nyulak tojást ugyan csak húsvétkor tojnak (és akkor is csokiból van, haha) de ha ezt elnézzük nekik, az ilyen esetekben is nagyszerű lehetőséget jelentenek azoknak a városlakóknak, akik saját tartású fehérjeforrást szeretnének az étrendjükbe illeszteni.A nyulak összehasonlíthatatlanul csendesebbek, mint a fent említett szárnyasok bármelyike, még a legcsendesebb fürj is hangosabb náluk. Könnyedén elképzelhető, hogy a szomszédok nem is szereznek róla tudomást, hogy nyulaink vannak, attól függően persze, hogy hol állítjuk fel az ólakat.