Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kitiltották az autósokat a Püspökerdőből

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Püspökerdőben hivatalosan eddig sem szabadott autóval, motorral, quaddal közlekedni, és ezt most már tábla is jelzi egyes helyeken. Mivel elég népszerű kirándulóhely, sőt a futók is nagyon szeretik, így akár balesetveszélyes helyzetek is kialakulhattak. Reméljük ebből most még kevesebb lesz, akár nulla, hiszen most már egyértelműen jelezve van, hova tilos behajtani.

 

Nem csak az autósokra vonatkozik, a bringások se mehetnek!

Nagyon különleges esetben lehet igényelni a Kisalföld Erdőgazdaságnál behajtást, azonban erre tényleg jó indok kell. Akik kaphatnak azok például a vadászatra jogosultak, ha ide kell bemenniük, de ilyen kérésre – eddig – még nem volt példa. Illetve ha sportolói tevékenység miatt például biciklicel arra kell mennie valakinek.

 

A gyalogosok védelme a cél

Az autók mellett a crossmotorosok, illetve a quadosok is bejártak azon az úton is, ahol a gyalogosok sétálnak. Mivel játszótér is vannak az erdőben, így a kisgyerekes családok nagyobb biztonságban lesznek. Na meg a futók és a kirándulók is.

 

„Ez az intézkedés nem azok ellen szól, akik betartották a szabályokat, hanem azokat a helyzeteket szeretnék megszüntetni, amik balesetet okozhatnak. Összességében a visszajelzések alapján a többségnek ez az intézkedés tetszik.” – mondta el Bene Zsolt, a Kisalföld Erdőgazdaság belső ellenőre.

 

Akkor egyáltalán nem lehet biciklivel bemenni a Püspökerdőbe?

A válasz erre az, hogy nem mindenhova lehet. Ahol tábla van ott nem, a többi helyen viszont továbbra is nyugodtan lehet kerékpározni. A töltésen például lehet, hiszen a behajtani tilos tábla alatt a kiegészítő táblán is ez áll „ Kivéve vízügy, kerékpár”.