Az őszi évkezdéssel szinte egy időben robban be minden család réme, a „betegségszezon”, vagyis az egy sima, egy fordított, azaz egy hetet otthon vagyunk, egyet megy az oviba-suliba!
Minden évben, – kivéve tavaly, amikor mindenki maszkot hordott-, hatalmas gondot jelent a szülőknek leginkább, mert mindig van legalább egy gyerek, aki elindítja a lavinát, köhög vagy csöpögő orral elküldik a suliba-oviba.
A rémületnek több oka lehet. Az egyik az, hogy akadnak gyerekek, akik tényleg mindent elkapnak, és akár komoly betegség is kialakulhat náluk az egyszerű náthából. A másik oka az, hogy sok családban óriási logisztikai kihívás megoldani újabb pár nap hiányzást, hiszen a munkáltatók nem mindenhol türelmesek, az emberek mind pénzből élnek, és kevesen vannak, akik nem éreznek meg évi sok nap táppénzt, vagy nem kerülnek nehéz helyzetbe a munkahelyükön a hiányzások miatt. És akkor ott van még a tesókérdés, a potenciálisan megfertőződő kisebb, vagy másik intézménybe járó testvérek, akikkel aztán lehet ide-oda pingpongozni a fertőzést.
Először is tisztáznunk kell, mi az, hogy megfázás. Azt jelenti, hogy a hideg miatt, vagy akár valamilyen stressz hatására legyengült a szervezetünk védekezőképessége, és az a kis vírus vagy baktérium, ami a környezetünkben van, kiváltott egy betegséget. Mindig kell valamilyen fertőző ágens jelenléte, tehát önmagában a hideg nem elég. Ha nincs vírus vagy baktérium, akkor a jeges tóban is lehet fürödni, semmi bajunk nem lesz tőle.
Röviden összefoglalva: minden orrfolyás fertőző, és az immunrendszer fejlődésének természetes része, hogy évente többször betegek a gyerekek. Hogy hányszor, ez attól függ, mennyire érett az immunrendszere, hányszor találkozott az adott betegséggel. Vagyis erre hosszú távon kell berendezkednie minden szülőnek.
Orvosi szemmel (és felelős szülőivel is) inkább érdemes rászánni két–három napot a betegség felbukkanásakor, mint később egy plusz felülfertőződéssel akár hetekig otthon maradni. Egy nátha első napjaiban semmi szükség nincs orvosi vizsgálatra vagy közbeavatkozásra, ezt a szülő saját hatáskörben óvodáskorú gyereknél már teljesen mértékben meg tudja oldani.
De mégis kinek a felelőssége/kompetenciája eldönteni, hogy milyen tünetekkel mehet intézménybe egy gyerek? Az orvosé? A szülőé? Az intézményé? És tényleg kell minden betegség után „egészséges igazolás”?
A gyerekorvosnak csak akkor kell bekapcsolódnia a folyamatba, ha komolyabb tünetekről van szó, mint egy kis köhögés vagy orrfolyás, vagy ha hosszabban fennállnak ezek. Tapasztalatok szerint az intézmények ki is mondják, hogy mennyire toleránsak egy náthával vagy köhögéssel szemben. És ezt azért kellene minden óvodának és iskolának előre és transzparensen kommunikálnia, hogy ne legyen feszültség a szülők között.
Ha egy intézmény nem fogad egy kicsit folyós orrú gyereket, és felvállalva az esetleges konfliktust, hazaküldik, akkor a szülők is tudnak alkalmazkodni ehhez. Mert ezek minden esetben látható, érzékelhető tünetek. És ha a szülők is, meg az intézmények is visszakapnák ezeket a kompetenciákat, akkor végre megszűnhetne az úgynevezett »egészségesigazolás« intézménye is, ami teljesen értelmetlen, hiszen a legtöbb orvosi rendelőben kérésre bármikor kiadják. Mert ugye ha van olyan jófej a gyerekorvos, akkor azért, hogy ne kelljen visszamenni a (szerintem) teljesen felesleges, „egészséges, közösségbe mehet igazolásért”, a beteg gyerekek között üldögélve várni a felmentő ítéletre. Egy gyermekorvos azt mondta, hogy olyan jó lenne, ha elhinnék a szülőknek, hogy akkor küldi közösségbe a gyereket, ha meggyógyult, hiszen ha komoly baj van, akkor úgyis az orvosnál köt ki a család, és kezelik a problémát. Egy orvos által aláírt papír nem megoldás semmire, a bizalomnak kellene kialakulni a szülők és az intézmények között!
