Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy átlagos magyar lakos évente 120 kg szerves hulladékot termel. Ez egy 3 tagú háztartás esetén már 360 kg, vagyis minden nap 1 kg. A szerves hulladék környezetbarát kezelésének több alternatívája is létezik, amiket városi környezetben is elsajátíthatnak a kisebb ökológiai lábnyomra vágyó emberek – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség legújabb kampányában. Nem csak környezetvédelemért tehetünk a komposztálással, de a pénztárcánkat is kímélhetjük, hiszen harmadával kevesebb szemét keletkezik.

A közösségi és a házi komposztálás céljai azonosak: a keletkező növényi eredetű szerves anyagok helyi komposztálással történő kezelése és felhasználása, ezzel együtt a szerves anyagok hulladékká válásának elkerülése, ezen anyagok eltérítése-mentesítése a további kezeléstől: lerakástól, égetéstől.

Komoly pénzeket foghat egy társasház, ha komposztál

A hazai jogszabályok alapján a közösségi komposztálás a társas házi közösség saját növényi eredetű hulladékának helyben történő komposztálása és a kész komposzt saját célra történő felhasználása, amely tevékenység nem engedélyköteles. 
A Humusz Szövetség azt tapasztalja, hogy a jelenlegi környezeti és klímaválságban a lakosság részéről erős igény mutatkozik a zöldebb megoldásokra, ezért célul tűztük ki, hogy a szakmai tanácsadással, szemléletformáló kiadványokkal és üzenetekkel segítjük a zöld átállást. 2022 tavaszán meghirdették a „Komposztáljunk közösen a városban!” programját, a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával.
Praktikus tanácsok a környezetszennyezés visszafogására A Humusz Szövetség közösségimédia-felületein (Facebook, Instagram) találkozhatnak az érdeklődők olyan praktikus tanácsokkal, melyek a komposztálás módjait segítenek megismerni. A figyelemfelkeltő grafikák edukációs célja, hogy eloszlassa a komposztálással kapcsolatos tévhiteket és szakmailag megalapozott, praktikus tanácsokkal lássa el a lakosságot.