Minden várakozást felülmúlt a Győri Audi ETO KC Pink Október-kampányának fogadtatása – a rózsaszín mezek iránt már a hónap első felében hatalmas érdeklődés mutatkozott, ráadásul nemcsak Magyarországról, számos európai országból is érkeztek vásárlói igények. A kezdeményezés nem csupán a szurkolói összetartozást erősíti, hanem fontos társadalmi ügyre, a mellrák elleni küzdelemre is felhívja a figyelmet.
A kollekció kiemelt darabja a pink mérkőzésmez, amely tehát nemcsak a hazai közönség körében népszerű.
„A kampány elején az volt a legfontosabb, hogy a lehető legtöbb szurkoló figyelmét felhívjuk a mellrák elleni küzdelem és a szűrővizsgálat fontosságára. A rózsaszín termékekkel ugyanakkor szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a szurkolók a klub iránti elkötelezettségüket egy jó ügy támogatásával is kifejezhessék, miközben tovább erősítjük a #GREENFAMILY összetartozását és közösségi erejét – fogalmazott Tóth Katalin, az ETO KC Shop vezetője. – A kampány fogadtatása minden várakozásunkat felülmúlta, ami hatalmas örömmel tölt el bennünket. Büszkén mondhatom, hogy nemcsak Magyarországról, hanem számos európai országból érkezett vásárlói igény a pink mezekre.”
A Pink Október-kampány különleges jelentőségét az adja, hogy a rózsaszín kollekció értékesítéséből befolyó bevételt a Győri Kórházért Alapítványon keresztül a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház részére ajánlja fel a klub. (Kép és szöveg: Győri Audi ETO KC)







