Kezdőlap Uncategorized

Külterületen könnyen elénk ugorhat egy vad

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sok lett a vadelütés az elmúlt hetekben Győr-Moson-Sopronban: jobban figyeljünk – ezt kéri a rendőrség. 

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt napokban több olyan baleset is történt, amikor vadon élő állatok ugrottak ki az úttesten közlekedő járművek elé. Az autók rongálódtak, az állatok pedig többnyire elpusztultak – írja a police.hu.  A vadak az erdős részeket, a kisebb erdőfoltokkal tarkított mezőgazdasági területeket kedvelik, de nádasok közelében, és magas füves bozótosokkal tűzdelt térségekben ugyancsak előfordulhatnak. A vadbalesetek jellemzően az éjszakai fényviszonyok között és kora hajnali időszakban, lakott területen kívül történnek.
Leggyakrabban azokon az útszakaszokon kell számolni az állatok megjelenésére, amelyeket „vadállatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg. Ezeket a táblákat a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyezi el.