A 81 éves brit rocklegenda egy rutin koszorúér-beavatkozáson esett át, az orvosok pedig legalább négy hét pihenést javasoltak neki.
Rod Stewart sikeresen átesett egy koszorúérsztent-beültetésen, és orvosai szerint jól van, már visszatért a mindennapi tevékenységeihez. A beavatkozás miatt azonban az orvosok azt tanácsolták neki, hogy négy hétig pihenjen, így nem tudja folytatni One Last Time elnevezésű búcsúturnéját.
Az énekes korábban Cincinnatiben és Clevelandben is lemondta koncertjeit egy sürgős, kisebb orvosi beavatkozás miatt. Most az amerikai turné további állomásait, köztük a Las Vegas-i, hat koncertből álló rezidenciát, valamint több mexikói fellépést is töröltek.
Stewart közleményében megköszönte az orvosok és ápolók segítségét, és azt írta, már jobban érzi magát, és alig várja, hogy ismét színpadra állhasson.




