Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Ma kell kiélvezni a jóidőt, holnap újabb hidegfront jön…

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Holnap egy újabb hidegfront rondít bele a napos, kora nyári időbe, sőt már ma délutántól készülhetünk felhősebb időre. 

Az előrejelzések szerint, ma a napos reggelt követően délutánra majd megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet, így nem lesz zavartalan a napsütés. Délután kisebb eső, záporok helyenként fordulhatnak csak elő. Az északi-északnyugati szél többfelé megélénkül. A hűvös hajnalt követően a maximumok 20 és 25 fok között alakulnak. 

Holnap jön az újabb hidegfront….

Ami az időjárást illeti, nincs szerencsénk a hétvégékkel, hoolnapra virradóan egy újabb hidegfront hatására eleinte főként a Dunántúlon, majd délen, délnyugaton fordulhat elő eső, zápor. Napközben a napos, gomolyfelhős időben már csak helyenként, nagyobb valószínűséggel északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor. Többfelé megerősödik az északi-északnyugati szél. Hajnalban 8-14, napközben 17-23 fokot mérhetünk. 

Szombaton a napos-gomolyfelhős időben elszórtan alakulhatnak ki záporok, néhol zivatarok. Az északnyugati szél több helyen megélénkülhet. A csúcshőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.