„A rászoruló ember nem jótékonyságunk tárgya, hanem testvérünk” – hívja fel a figyelmet Szent Márton ünnepén Cirill főapát. Üzenetében arra biztat, hogy a plébániai közösségek legyenek nyitottak a segítségre, emberi közelségre és reményre vágyók előtt.
„Egyházunk akkor válik igazán hitelessé, ha a szegények nemcsak segítséget kapnak tőle, hanem otthonra is találnak benne” – üzente november 11-i Szent Márton nap alkalmából Hortobágyi T. Cirill OSB „valamennyi plébániai közösségnek, lelkipásztorainak, a karitászcsoportok tagjainak és mindazoknak, akik a felebaráti szeretet szolgálatát végzik”.
A következőkben a legerősebb idézeteket olvashatják Cirill főapát ünnepi gondolataiból:
· Szent Márton, a pannonhalmi Bazilika és a Területi Főapátság védőszentje, monostorunk és egyházmegyénk különösen tisztelt pártfogója. Példája arra emlékeztet bennünket, hogy az evangélium hitelessége nemcsak abban mutatkozik meg, amit hirdetünk, hanem abban is, ahogyan egymással és különösen a legkiszolgáltatottabbakkal bánunk.
· Mindannyian ismerjük a fiatal Márton történetét, aki Amiens városának kapujánál megosztotta köpenyét egy didergő koldussal. A következő éjszaka álmában Krisztust látta, aki éppen azt a fél köpenyt viselte. Márton akkor még nem tudta, hogy a szegény emberben magával Krisztussal találkozik. Csak egy fázó embert látott, akinek segítségre volt szüksége. És ez elegendő volt ahhoz, hogy cselekedjék.
· De kik állnak ma a városkapuban? Ott van a magányos idős ember, a megélhetésért küzdő család, a hátrányos helyzetű gyermek, a beteg, a munkáját elveszítő ember, a háború elől menekülő család. És ott vannak azok is, akik anyagilag nem nélkülöznek, mégis magányosak, reményvesztettek, vagy úgy érzik, senkinek sincs szüksége rájuk.
A szegénységnek sok arca van. Ezért a keresztény szeretet sem korlátozódhat az anyagi segítségnyújtásra.
· Egy Szent Mártonról szóló gyermekkönyv kapcsán egy kisgyermek egyszer megkérdezte: „De miért nem vitte magával a házába?” Milyen egyszerű és milyen mély kérdés! A gyermek megérezte, hogy a fél köpeny fontos segítség, de a szegény embernek másnap is szüksége lesz melegségre, otthonra és emberi kapcsolatokra. Ez a kérdés nekünk is szól: megelégszünk-e az alkalmi segítséggel, vagy készek vagyunk tartósan is felelősséget vállalni egymásért?
· A keresztény szeretet több, mint javaink megosztása. Nemcsak az számít, hogy mit adunk, hanem az is, ahogyan adunk. Lehet valakinek élelmiszercsomagot adni úgy, hogy közben megőrizzük a távolságot. És lehet ugyanazt úgy átadni, hogy a másik ember megérzi: fontos nekünk, számít az élete, nincs egyedül.
· A rászoruló ember nem jótékonyságunk tárgya, hanem testvérünk. Nem csupán segítségre szoruló, hanem olyan ember, akitől mi magunk is tanulhatunk. Szeretném, ha plébániáink egyre inkább ilyen közösségekké válnának: ahol nemcsak adományokat gyűjtünk a rászorulóknak, hanem helyet is készítünk számukra magunk között.
Szent Márton példája arra hív bennünket, hogy plébániáink ne csupán a templomba járók közösségei legyenek, hanem nyitott, befogadó otthonok mindazok számára, akik segítségre, emberi közelségre és reményre vágynak.
· Egyházunk akkor válik igazán hitelessé, ha a szegények nemcsak segítséget kapnak tőle, hanem otthonra is találnak benne.
· Szent Márton nem várta meg, amíg minden feltétel adott lesz a segítségnyújtáshoz. Nem volt nála második köpeny. Azt osztotta meg, amije volt. Ez számunkra is bátorítás. Mindannyiunknak van valamije, amit megoszthat: ideje, figyelme, tudása, türelme, anyagi javai vagy egyszerűen a jelenléte.
· Szent Márton egykor kettévágta a köpenyét. Mi pedig arra kaptunk meghívást, hogy ne osszuk ketté a világot azokra, akik hozzánk tartoznak, és azokra, akik nem.
A főapát teljes üzenete itt olvasható.
(Kép: Pannonhalmi főapátság)
