Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Magyar Péter Győrben: „Fiatalok, gyertek, váltsunk rendszert!”

 

A tízezres tömeg megtöltötte a Dunakapu teret a Tisza Párt kampányrendezvényén. Magyar Péter arról is beszélt, hogy hiteltelen a kormány háborúról és békéről szóló kommunikációja, ha közben néhány nappal a választások előtt rakétarendszereket vásárol az Egyesült Államoktól.

Magyar Péter országjárásának csütörtöki záróállomásán mondott beszédet a városban, miután aznap Balatonfüreden, Sümegen, Mosonmagyaróváron és Sopronban is járt. Elmondása szerint minden helyszínen sok érdeklődő vett részt az eseményeken, Győrben különösen nagy tömeg gyűlt össze.

Beszédében felidézte, hogy Magyarország 23 évvel ezelőtt, április 12-én döntött arról, hogy Európához kíván tartozni. Szerinte most ismét fontos kérdés, hogy az ország az európai úton maradjon. Arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt a szavazáson, mert a kampány hajrájában minden voks számít. Úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy a Fidesz együttműködik a Mi Hazánkkal, amely támogatja az Európai Unió elhagyását, ami a külföldön dolgozó magyarokat is érintheti.

Magyar Péter szerint pártja nem pusztán kormányváltást, hanem szélesebb politikai változást szeretne elérni. Azt ígérte, hogy nyilvánosságra hoznák a kormányzati döntések egy részét és több korábban titkos dokumentumot. Beszédében bírálta a jelenlegi külpolitikai irányt is.

Hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt részletes programmal készül, jelöltjeik a helyi érdekeket kívánják képviselni. Kiemelte, hogy több női jelölt is indul a párt színeiben, akiktől új szemléletet vár. A győri körzetben Diószegi Judit és Néher András a két jelölt.

(Fotó: Oxygen Hírügynökség)