Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Magyar gyomorba magyar tojást

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyarország önellátóvá válhat tojásból.

A belföldi tojásszükséglet 15-16 százalékát ma még behozatal fedezi. Van tehát értelme a magyar árut népszerűsíteni annak ellenére is, hogy a helyi termelők kibocsátása az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt. Magyarországon 550 gazdaság termel tojást, tehát sok ezer ember megélhetését szolgálja, hogy a fogyasztók ma már jól látható eredetmegjelölés alapján ki tudják választani a helyi árut. 

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke jelentős eredménynek tekinti, hogy belföldön sikerült a madárinfluenzát megfékezni. Szép Imre hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a takarmánydrágulás miatt tojásonként 5-6 forint a magyar termelők vesztesége, a fogyasztói árnak pedig csupán a felét kapják meg

Az október közepéig tartó népszerűsítő kampány a magyar termékek népszerűsítése mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a tojás fehérje-, ásvány- és vitamintartalma magas, zsírszerkezete tökéletes, ezért fogyókúrázóknak is ajánlott.