Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Már megint… Forgalommal szemben haladt az idős sofőr az autóúton

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az eset még múlt kedden történ, a Magyar Közút most osztott meg róla videót. Újabb érthetetlen és elképesztő baleset. 

A Közút azt írja, múlt kedden az M85-ös úton Győr irányába a fertőendrédi csomópont közelében egy forgalommal szemben haladó jármű okozott balesetet. Az idős férfi több mint 12 kilométert haladt szabálytalanul, amikor egy személyautónak ütközött. A balesetben négyen sérültek meg, őket a mentők kórházba szállította. 

A felvételeken látszik, ahogy egy pihenőből szabálytalanul fordul rá a forgalommal szembeni irányba az autós, majd végig a belső sávban halad és a fertőendrédi csomópontnál ütközik a szabályosan közlekedő járművel.

Nem ez volt az első eset  

Az elmúlt időszakban több hasonló baleset is történt. A jármű vezetője itt is eredetileg szabályosan, a menetiránynak megfelelően közlekedett, majd kiment egy pihenőbe és onnan fordult rá szabálytalanul balra a pályára. Úgy, hogy tudnia kellett, egy gyorsforgalmi úton közlekedik, a pihenőből kivezető út vonalvezetése, táblázása is mind úgy van kialakítva, hogy gyakorlatilag rávezeti a sofőröket a pálya megfelelő irányára.

A hasonló esetek elkerülése érdekében ismét arra kérnek minden járművezetőt, ha eltévesztene egy kijáratot a gyorsforgalmi utakon, ne essenek pánikba, ne tolassanak vissza, ne forduljanak meg. Álljanak meg egy pihenőnél vagy a következő csomópontnál szabályosan hagyják el a pályát, húzódjanak félre és kérjenek segítséget a 112-es segélyhívó számon.