Marics Petivel készített közös dalt Kiss Kevin

Elszáll az idő címmel adott ki közös dalt Kiss Kevin és Marics Peti.

A dal nagyon személyes élményeket örökít meg, erről is mesélt szerzője, Kiss Kevin: „Egy olyan időszak inspirálta, amikor sok minden kavargott bennem: egy kapcsolat vége, a folyamatos munka, és az, ahogy az ember próbálja megvalósítani az álmait, miközben elveszít másokat. Egyszer csak leültem írni, és szinte magától kijött belőlem ez a történet. Nem akartam megszépíteni semmit, csak őszintén megmutatni azt, amin keresztülmentem.”

Az idő senkire sem vár: sokszor csak utólag tisztul ki, mit kellett vagy lehetett volna máshogy csinálni, és hogy mit veszítettünk el. „A dalban benne van a szakítás utáni fájdalom, a megbánás, a pénz utáni hajtás, a családi gondok és az a belső küzdelem, amit sokan nem látnak. Szerettem volna megmutatni, hogy néha hiába tűnik valaki kívülről erősnek, belül megvannak a saját harcai” – fogalmazott Kevin.

Az Elszáll az idő különlegessége az is, hogy Marics Petivel közösen készült. „Eredetileg egy másikat küldtem Petinek, de közben kiraktam ennek a dalnak egy részletét TikTokra, ahol láttam, hogy Peti kedvelte a videót, aztán írt is, hogy nagyon tetszik neki. Gondoltam, akkor csináljuk meg ezt együtt” – mesélte Kevin. A közös munka mind a stúdióban, mind a klipforgatáson nagyon jó hangulatban és gördülékenyen zajlott. „Remélem, tudunk még együtt dolgozni, mert szerintem zseniális előadó, akivel emberileg is nagyon jól megértettük egymást” – tette hozzá Kevin.

Egy modern, érzelmes popdal volt a cél mai hangzással, miközben nem sérül az őszinteség és a személyesség. „Fontos volt, hogy ne csak a refrén maradjon meg az emberekben, és szerettem volna, hogy aki hallgatja, találjon benne egy sort, amire azt mondja: pont ezt érzem én is” – mondta Kevin.