Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletével gyanúsítják a nyomozók a 34 éves csornai elkövetőt.
Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy csornai pékségben, az éppen zárni készülő tulajdonost megtámadta egy maszkot és csuklyát viselő férfi, késsel fenyegette, majd rövid dulakodás után a helyszínről elfutott.
A helyszínre érkező járőröknek a sértett elmondta, hogy támadójában egy korábbi alkalmazottját vélte felismerni, ezért az egyenruhások azonnal megkezdték a feltételezett elkövető felkutatását. A férfit a helyi buszpályaudvaron fogták el a rendőrök, majd a Csornai Rendőrkapitányságra előállították.
A helybéli lakos elismerte a támadást, és bevallotta, hogy kilátástalan anyagi helyzetén akart segíteni azzal, hogy megszerzi volt főnökétől a napi bevételt. A nyomozók – őrizetbe vétele mellett – felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 34 éves férfit.