Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Talán nincs is olyan, aki ne ismerné a Changes, vagy a Calofirnia Love című dalokat, hiszen a 90-es években minden létező rekordot megdöntött velük 2Pac! 138 ország rádiói játszották a dalokat.

A Lesane Parish Crooks néven anyakönyvezett fiú 1971. június 16-án látta meg a napvilágot New York City-ben, ami azért igazán érdekes, mert későbbi karrierje során Tupac az USA keleti, illetve nyugati parti hip hop színterei között dúló háborúskodás egyik igazi kulcsfigurájává vált, azonban akkor már az utóbbi oldal prominens képviselőjeként.

Szülei a ’60-as évek során még New Yorkban a Fekete Párducok nevű radikális csoport tagjai voltak, a család azonban nem sokkal később Baltimore-ba költözött, ahol az 1 éves korától már egy inka nemes után a Tupac Amaru névre hallgató fiú színészetet, költészetet, dzsesszt és balettet tanult.

1996-ban ért fel a csúcsra, amikor az All Eyez on Me című, utolsó életében megjelent és egyben legsikeresebb nagylemeze még az eladási listák élére is felkerült, Shakur pedig ezzel az első olyan előadó lett, aki erre a bravúrra úgy volt képes, hogy közben éppen börtönbüntetését töltötte egy fegyintézet falai között. 

1996. szeptember 7-én tragédia történt: a Las Vegas-i MGM Hotelben megrendezett Mike Tyson-Bruce Seldon boxmeccs megtekintése után, amikor kiadójának főnökével, Suge Knight-tal éppen utóbbi night clubjába tartottak, egy piros lámpánál melléjük guruló fehér Cadillacből tüzet nyitottak az autójukra, a lövések közül pedig négy is megsebezte az anyósülésen utazó Tupacot. A mellkasán, a combján és a karján eltalált rappert sietősen kórházba szállították, ahol életmentő műtéteket hajtottak végre rajta, azonban hat nappal később az orvosok minden erőfeszítése ellenére belehalt a lövöldözés okozta sérüléseibe.