Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Meghalt Boros Bálint Pro Urbe Győr díjas iskolaigazgató, 94 éves volt

Életének 94. évében elhunyt dr. Boros Bálint Pro Urbe Győr díjas, a Móra Ferenc Általános Iskola volt igazgatója, egykori önkormányzati képviselő. A volt képviselő sokaknak hosszú ideje már „Bálint bácsi” volt, annyi időn át tanította a gyerekeket.

Dr. Boros Bálint közel négy évtizeden át tanított és vezetett győri iskolákat, diákok ezrei és pedagógusok százai dolgoztak mellette. Később a város közgyűlésében képviselte a győrieket, nyugdíjasként pedig könyvekben adta tovább mindazt, amit átélt – emlékezik rá hivatalos oldalán a győri önkormányzat.

Boros Bálint 1932. február 25-én született Besenyszögön, nyolc testvér közül a legfiatalabbként. Édesapja gátőr volt, és korán meghalt, a gyerekeket édesanyja egyedül nevelte fel. A gyermekévek Pusztakürtön, a Millér partján teltek. Szegénységben nőtt fel, de ahogy maga mondja, szeretetben. A nyolc testvér közül hárman lettek pedagógusok. Az ELTE-n szerzett történelemtanári diplomát és bölcsészdoktori címet. 1957-ben érkezett Győrbe, a Bercsényi Miklós iskolába, itt ismerte meg feleségét, Máriát, aki szintén az iskolában tanított.

1959 februárjában a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója lett Újvárosban, „nehéz helyre került: az államosítás utáni tíz évben ő volt az iskola kilencedik vezetője”, 14 évig maradt. 1973-ban Adyvárosban, a város első lakótelepén nyitotta meg kapuit a Móra Ferenc Általános Iskola. Boros Bálint már a szervezésben részt vett, és ő lett az első igazgatója, neki és tantestületének kellett közösséget formálnia gyerekekből, tanárokból, szülőkből. Néhány év alatt a Móra a város legnagyobb iskolájává vált, sportban országosan is ismert lett, a néptáncszakkörből pedig a Győr Táncegyüttes nőtt ki. Húsz éven át vezette az iskolát, egészen nyugdíjba vonulásáig.

Munkáját a szakma legmagasabb elismerésével is díjazták. 1980. május 30-án a Parlamentben vehette át az Apáczai Csere János-díjat. 1992-ben a Péterfy Sándor-díj első kitüntetettjei között volt, 2003-ban pedig Győr városa Pro Urbe díjjal ismerte el munkásságát.

1994 decemberében ő nyitotta meg korelnökként Győr Megyei Jogú Város új közgyűlésének alakuló ülését. Képviselőként az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke volt. Körzetében a mindennapi ügyekkel is törődött: padokat helyeztek ki a Malomligetben, járdák és bekötőutak újultak meg, óvodák, iskolák és a könyvtár kaptak tőle támogatást.

Nyugdíjasként kezdett írni, történeteit „igazmeséknek” nevezte, átélt eseményekről szólnak: a Millér-parti igazmesék (2000) a gyermekkort idézi fel, a Rába-parti igazmesék (2001) a győri iskolákat, a Közéleti igazmesék (2003) a képviselői éveket, és a sor folytatódott. Írásai rendszeresen megjelentek a Győri Antológiában is.

(Kép: Győr Város Hivatalos Oldala/Kisalföld)