Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Megvan a megegyezés, olcsóbb lehet az olaj

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megszületett a megállapodás a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) országok között az olajkitermelés megemelésére. Erre azért volt szükség, mert az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) országai között fogyott a készlet és nőtt a kereslet. Napi 400.000 hordóval emelik a kitermelést, ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy olcsóbbak lesznek az üzemanyagok.

Korábban egyébként 5,8 millió hordóval csökkentették a kitermelést, a cél ennek a visszaállítása több lépésben. Az OPEC legutóbbi jelentésében egyébként azt írta, 2022-ben 3,4 százalékkal, napi 99,86 millió hordóra ugrik a kereslet. Az ütem gyorsuló lesz, a jövő év második felében átlagosan már napi több mint 100 millió hordó olajra lesz igény.    

A növelés első üteme augusztusban lép életbe.

A reggeli órákban az olajárak csökkentek a bejelentés hatására a WTI 71,1 dollár körül, a Brent pedig 72,88 dollár körül mozog. A Goldman Sachs becslése szerint egyébként rövid távon így is túlkeresletes maradhat a piac.

Mindeközben hazánkban történelmi csúcsot döntött a benzinár, ami többek között a növekvő kereslet és a dráguló nyersanyag árral is magyarázható. A termelés növelése azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan csökkennének az árak. Hogy miért, arról itt írtunk részletesen.