Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Megvédte címét a Barcelona, a Veszprém a negyedik

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Telekom Veszprém 34-34-es rendes játékidőt követően hétméteresekkel kikapott a német THW Kiel csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének vasárnapi bronzmérkőzésén.

A magyar csapat tizedik alkalommal szerepelt a kölni tornán, háromszor volt második, nyernie még nem sikerült.

A Barcelona és a Kielce közötti döntő szintén döntetlennel ért véget, hétméteresekkel megvédte címét a spanyol csapat.

A férfi BL-ben legutóbb a – már nem létező – spanyol Ciudad Real tudta megvédeni címét, de miután a 2008-as sikerét egy idénnyel később megismételte, bevezették a négyes döntős végjátékot a legrangosabb európai kupasorozatban, és Kölnben még egyetlen csapatnak sem jött összes a címvédés, egészen mostanáig.

Eredmény, döntő:
Barcelona (spanyol)-Lomza Vive Kielce (lengyel) 32-32 (14-13, 28-28, 30-29) – hétméteresekkel: 5-3zr